A félelem, hogy egyes sportágakban már csak a koksz márkájában és a beszedett adagban van igazi vetélkedés, valós. A doppingszerek használatát minden világfórumon, egyeztetésen és szivarfüstös kávészünetben elítélték már - sőt, a pekingi olimpia közeledtével egyre szigorúbban büntetik -, mégis egyre újabb esetek látnak napvilágot. Vajon csak a szerencsén múlik, hogy ki bukik le a csalók közül, és ki ússza meg az ellenőrzést? Már négy évvel ezelőtt, az athéni játékok alatt felröppent a gyanú, hogy a nemzetközi doppingellenes ügynökség (WADA) nem találomra pisilteti az olimpikonokat, hanem konkrét fülesek alapján indítja meg vizsgálódásait.
Mi magyarok egyszer már megittuk a levét egy feljelentésnek: 2004-ben az athéni olimpián azután szállt rá a WADA fair-play kommandója az aranyérmes Annus Adriánra és Fazekas Róbertre, miután egy rejtélyes névtelen levél felhívta a figyelmüket a hazánk atlétikai szövetségénél állítólag létező, központilag irányított doppingolásra. Az eredmény: mínusz két magyar elsőség. Vajon ki dobta fel Annusékat? Négy évvel az események után nem érdemes újra belemenni a találgatásokba, de nagyon valószínű, hogy a besúgó belülről ismerte a hazai atlétikai viszonyokat. A láthatatlan kéz
Hogy Annus és Fazekas valóban doppingolt-e, vagy csak eljárási szabályt sértett (emlékezetes, hogy az aranyérmet a vizsgálat megtagadása, vagyis hivatalosan doppingvétség miatt vették el Annustól, Fazekasnak pedig oda sem adták a medált), ma már nem számít, a fő felelős mindkét esetben a két sportoló. De az már korántsem mindegy, hogy ki dönti el ma, hogy X diszkoszvetőt ellenőrzik, Y úszó pedig időnként megússza a fontosabb vérvételeket. Hiszen életek, sportolói karrierek dönthetők romba, országok nemzetközi hitele és évtizedek imázs-építő munkája tehető egycsapásra taccsra azzal, hogy egy olimpikon vérében vagy a vizeletében olyan szert találnak, amely épp tiltott, miközben egy csomó közel azonos hatású adalékanyag meg nincs rajta a feketelistán!
Az élsport kezdete az egészség vége?
Kolonics György halála óta ez a kérdés minden korábbinál időszerűbb. A világklasszis kenus esetében a vizsgálatok azt látszanak igazolni, hogy nem tiltott anyagok használata áll a felfoghatatlan tragédia mögött. De ki tudhatja, hol tart ma az orvostudomány, és milyen teljesítménynövelőket kénytelen szedni sok sportolónk, akár edzői utasításra, abban a hitben, hogy azok nem doppingszerek. Vajon a pekingi olimpia megint a titkos, árnyékban meghúzódó feljelentők terepévé válik, ahol a sikerek irigylői névtelen levelüket megírják, vagy sértett edzők nyomják fel volt tanítványaikat? Ha valamikor, hát most remélem, hogy ennek még a gondolata is csak egy valóságalap nélküli, lökött konspiráció, félő azonban, hogy ami egyszer Athénban már bekövetkezett, újra megismétlődhet. 
Utolsó kommentek