"Engem senki se kezeljen speciálisan!" - fakadt ki egy közelmúltbeli roma konferencián a hallgatóság egyik tagja, amikor arról folyt az eszmecsere, hogy milyen különleges intézkedésekkel segítheti a kormányzat és a többségi társadalom a cigányságot. És tényleg: vajon az a beteg gyógyul meg hamarabb, akit olyannyira tutujgatnak álkrokodilkönnyektől nedves szemmel, hogy maga is beleéli magát saját nyomorúságába, vagy inkább az, akit abban segítenek, hogy önerőből talpra tudjon állni? A cigány kisebbségtudat fenntartása és sulykolása intenzíven zajlik, gondosan elzárva a felemelkedés lehetőségét e félelmetes iramban sokasodó népcsoport elől. Vajon létezik ma Magyarországon egy titkos központi stratégia, amelynek egyetlen célja, hogy szociális karanténban tartsa a cigányságot?
A mindentudó (de legalábbis megmondó) sajtó lassan cigánybűnözéstől sújtott területté nyilvánítja hazánkat. Már a szóhasználaton is látszik: a mélyszegénység felszámolása helyett egy démonizált cigánykérdés van a politika és a hétköznapok napirendjén, amely már magában előre vetíti a következményt. Ráadásul, egyfajta intellektuális pozitív diszkriminációként bekerült a politikai korrektség fogalomtárába a „roma” kifejezés, ami azért is külön érdekes, mert romani nyelven ez a szó annyit tesz: ember. Mintha holnaptól minden franciát l’homme-nak hívnánk, vagy az angol nőket minden nyelven woman-eknek. A szándék persze méltányolható, de félresikerült: vajon nem épp egy „roma kisebbségtudat” kialakulásához és megerősítéséhez járul hozzá, hogy a cigány megnevezés mára gyakorlatilag tabuvá, rosszabb esetben szitokszóvá avanzsált a köztudatban?
Állambácsi morzsái és a megélhetési jogvédők
A kommunikációs hadviselés mellett - merthogy háborúról van szó, ez nem vitás - a legnagyobb problémát az alanyi jogú segélyezés jelenti. Azok a cigányok, akik tisztességesen szeretnének dolgozni, legtöbbször éppúgy a kormányzat által elejtett morzsákra vannak utalva, mint akik eleve állambácsi emlőinek szopogatására apellálnak. Sokak szerint ennek így is kell maradnia. Hiszen még a végén szakmát tanul a cigányember, és egy szép napon azt mondja: ami ugyanazért a munkáért neked jár, engem is megillet! Így viszont a cigányság ma Magyarországon egy a többségtől szociális alapon és képzettségben egyaránt elszigetelt réteg, amelynek ennélfogva nincs ereje fellázadni. Kitűnő hatalmi taktika: mintha csak egy modernkori rabszolgaságot élnénk. Eközben a polgárjogi harcosoknak és megélhetési jogvédőknek is érdeke, hogy a konfliktus fennmaradjon, hiszen csak akkor tudnak a témával foglalkozni, ha az létezik.
Az ész nevében
Vajon nem lenne ésszerűbb arra törekedni, hogy a magyarság - nem mintha rászorulna, de mégis - megszerezze az egyre növekvő számú cigányság jóindulatát? Ha a zsigeri elutasítás helyett megpróbálkoznánk a megismerés módszerével? Az érdeklődők ma már több helyre is nyúlhatnak, ilyen például az Etnoblog, a pártok azonban üzembiztosan némák: talán attól félnek, hogy szavazatokat veszíthetnek, ha érdemben foglalkozni kezdenek a kérdéssel? Vagy összeesküvés bújik meg a háttérben, és a cél egyesek számára nem más, mint végleg rázárni a pajta ajtaját a cigányságra, és a kulcsot lenyelve kihirdetni a köztársaság győzelmét a kisebbség fölött? Akárhogy is, a cigányságnak is rengeteget kell még tennie a befogadásért.
Utolsó kommentek