Vajon ugyanaz az érdekszféra ölette meg I. János Pált 1978-ban, akik tizenöt évvel korábban J. F Kennedy-t is meggyilkolták? A Vatikán egyik legsötétebb titka, vagy újabb da Vinci kód-szerű mese az egyház lejáratására? A százezrek által magasztalt, mindössze 33 napig uralkodó „mosolygó pápa” halála ma is felkavarja az érzelmeket: hívei szentté akarják avattatni, miközben múltjának kutatói újra és újra felvetik, hogy a szeretett főpásztor gyilkosság áldozata lett. Ennek hátterében sokan egy az egész Vatikánra kiterjedő összeesküvést sejtenek, mások a hírhedt P2-es páholyra gyanakszanak, amely ellen I. János Pál pápa állítólag végzetes csapásra készült.

Albino Luciani látszólag jó egészségnek örvendett, amikor 1978. augusztus 26-án, 65 éves korában Szent Péter utódjául választották. Rövid uralkodásának szeptember 29-ének hajnalán egy váratlan szívroham vetett véget. Miközben a Szentszék álláspontja szerint I. János Pál természetes halállal halt meg, addig sokan az egyházon belüli konzervatív és reformerők küzdelmével, a Vatikán bankjának sötét üzelmeivel, és a titokzatos, az itáliai társadalmi elitet keresztül-kasul behálózó P2-es páhollyal hozzák összefüggésbe. A rejtély tisztázását nehezíti, hogy a Vatikán a hagyományokra hivatkozva nem engedélyezte a holttest felboncolását, amelyet meglepő gyorsasággal, csaknem azonnal bebalzsamoztak.

Gyermekkorunk egyik kedvenc játéka a vodkapohár. Bizonyított, hogy az alkoholos italokat gyártó cégek már kiskorban különféle trükkökkel megpróbálják elültetni fejünkben a tömény szesz iránti vonzalmat. Hiszen ki ne emlékezne a féldecis műanyag pohárkákba csomagolt gyurmákra, amelyek mindegyikében más és más színben pompázva várja kis gazdáját a tetszés szerint alakítható, formázható játék? Az italüzemekben vajon valóban egymás melletti gyártósoron palackozzák a vodkát és fabrikálnak felespohár alakú dobozokba csomagolt gyurmákat a legkisebbek számára? Minden jel, arra utal, hogy igen! - de vajon üzleti érdek, az orosz kormány, vagy maga Gyurcsány Ferenc áll a titok hátterében?

Korábbi írásunkban már utaltunk az illetékes szóvivők áldozatos törekvéseire, amellyel a nép tájékoztatásának szent ügyéért munkálkodnak. Most nem kevesebbet állítunk, minthogy Szíjjártó Péter tv-s szerepléseit, sajtónyilatkozatait évekkel ezelőtt rögzítették. Ezeket azóta csak variálják az épp aktuális közéleti téma függvényében. Vajon mi más lehet a magyarázata, hogy Szíjjártó és elmaradhatatlan barna pulcsija láthatóan sosem öregszik, se nem kopik? És vajon az abszolút negatív rekorder Demcsák Zsuzsával milyen random nyilatkozatokat gyártottak le előre, mielőtt még szóvivőjelöltként elbukott volna? Ennek is utánajártunk!

A hivatásos kommunikátorok mára a televízió segítségével beköltöztek az otthonunkba, mindennapijainkba. De mi van akkor, ha az egyikük hirtelen felmondja a szolgálatot, vagy annyira berozsdásodik, hogy néhány hónapra vissza kell küldeni a javítóba egy kiadós olajozásra? Mi sem könnyebb ennél, hiszen a pártoknak ekkor nincs egyéb dolguk, mint kiválogatni a sok ezer órányi előre szalagra rögzített szóvivői rizsa-munícióból az épp szükséges felvételeket. Hetekig, de akár évekig is szépen el lehet vegetálni ezzel a módszerrel.

A Szovjetúnió valóban meg akarta támadni Európát a II. Világháború után? Ezt az elméletet látszanak igazolni azok a rejtélyes szovjet hidegháborós térképek, amelyek Nagy-Britannia fontosabb városairól kerültek elő. A halálpontos rajzok 16 ezer négyzetkilométernyi területet, ezen belül mintegy 103 angol város és falu területét fedik le, megmagyarázhatatlan precízitással feltűntetve a katonai objektumokat és a különböző szupertitkos létesítményeket. A KGB szakemberei által 1950 és 1990 között rajzolt stratégiai térképek gyakran a brit térképészeti felmérésnél is részletesebbek voltak. Miképpen lehetséges mindez?

Nem épül, nincsenek tervek, a készülő állomásokból pedig bevásárlóközpontok lesznek. Sőt, mindez már a kezdet-kezdetén is így volt eltervezve. Szerintünk tehát nem egyszerűen arról van szó, hogy néha légy kerül levesbe, és ezért csúsznak a munkálatok, hanem az a szomorú valóság, hogy 2011-től legfeljebb csak a metró kísértete járja majd be Budapestet, és a fővárosi guruk mindezt tökéletesen tudják. Mi más állhat a sorozatos bakik, tévedések, évtizedekben mérhető késlekedés mögött, mint összeesküvés, amely a mai napig leleplezésre vár?

Friss hír, hogy veszélybe került a 4-es metró 2011 nyári átadása, mert a kivitelező késésben van a Gellért téri állomás építésével. Szintén a napokban látott napvilágot, hogy az új vonatszerelvények az eredeti ütemtervhez képest körülbelül fél évvel később érkeznek csak Budapestre. Eközben egy sokáig titkolt elemzésből azt is megtudhattuk, hogy az utasokon több mint 30 év alatt sem jön be a metróépítés ára. Mindez alig egy hét alatt. Ráadásul az önszivatás betetőzéseként mindenki pénzt követel a másiktól, és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy mit szól ehhez a finanszírozásban elvileg döntő szerepet játszó Európai Unió. Okos ember mindezeket jóelőre látja, és bele se kezd a macerába. Az előbbi és a hasonló álhírek a  látszat fenntartásához kellenek, hogy épül az új metró.

A fantommetró igézete

A 4-es metró meg nem építésének ötlete 1972-ben merült fel először, és már akkor is jó viccnek tűnt. A kamutervek egy 1996-os tanulmány alapján nyerték el mai formájukat, amelynek megvalósításába a budapesti városvezetés 2004-ben vágott bele (persze nem). Eközben fellángoltak a politikai viták is: az Orbán kormányt szapulták, mert 1998-ban luxusberuházásnak titulálva leállította az építkezés előkészületeit, a szocialistákat anyázták, mert mindig csak ígérték, hogy az erkölcsi támogatáson túl is nyújtanak segítséget. Valójában természetesen egyik kormány sem akarta egy percig sem megépíteni a 4-es metrót, hiszen addigra már megállapodtak az ingatlanberuházókkal, hogy megállóépítésnek álcázva, sokkal jövedelmezőbb földalatti plázákat húznak fel.

A türelem metrót terem?

Vajon mekkorát nézünk majd, amikor bejelentik, hogy elkészült a 4-es metró, és örömittasan lefelé suhanva a mozgólépcsőn egyszercsak egy csilivili Palace Moziban találjuk magunkat? Valószínűleg nem az jár majd a fejünkben, hogy hűha, micsoda remek gerillamarketing. Ez a nap azonban nem jön el egyhamar, és a pesti embert ma már attól is kiveri az ideg, ha a metróépítkezés körüli hercehurcákra gondol, miközben szitkokat szórva próbál kocsijával fél óra alatt eljutni a Bocskai úttól a Deák térig. De nem sikerül. Elkésik. Vajon meddig tart még a macskaköveken zötykölődő, évek óta metrókezelt budapesti polgár türelme?